Ma már kevéssé alkalmazott szaporítási mód a bújtás.

Ezzel üzemi szinten sehol sem dolgoznak, hiszen filoxéra veszélyes, hozama sokak szerint elmarad az alanyra oltott tőkétől.

Viszont a leggyorsabb pótlási mód, amit apósom előszeretettel alkalmaz, igaz ő homokon védettebb mint én  a löszön.

Tavaly már egyet csináltam próbaképp, de nem igazán figyeltem oda rá, mégis megeredt szépen, talán 2016-ban termés is lesz rajta.

Az alap módszer a következő:

Ott ahol tőkehiány van a mellette levő tőkén kinevelünk egy vesszőt amit majd le lehet bujtani.

Ez első hallásra egyszerű, de tetejezéskor őseim eddig gajravágták az összes lehetőségemet, mert a 80 centis vesszőt, aminek levágták a tetejét nem lehet lehajtani kellő mértékben és kellő távolságra. Már az idény közben oda kell figyelni arra, hogy egy megfelelő vesszőt tudjunk nevelni.

A tő távolságot kimérve egy negyven centis gödröt ásunk, aminek az anyatőke felőli vége sekély, a másik vége pedig kb negyven centi mély

: 

Ebbe a gödörbe kell belehajtani a vesszőt, úgy, hogy a vége egy kicsit kikandikáljon, mintha egy szépkis oltvány lenne. Majd betemetni, karrózni/jelölni kell.

Én a gyakorlatlanságom miatt még nem raktam külön tápanyagot a tőkék mellő, de rendkívüli módon gyorsítja a bújtás termőre fordulását, ha rendesen ellátjuk tápanyaggal. Ennek egyik célszerű módja, ha a gödröt 2/3 részre osztjuk például egy vékony lemezzel, s az egyik részbe a vesszőt a földdel, másik részébe a trágyát/komposztot tesszük.

Én most az extra tápanyagot a rendesen eredő bújtásoknak lombtrágya és vízoldott műtrágya talajba injektálásával fogom pótolni.

Eddig 20 pótlást csináltunk még rengeteg van vissza, meglátjuk mit enged az idő.